Egyszerre kettő, állami támogatással megvalósult technológiaintenzív fejlesztés zárult az Egis Gyógyszergyár Zrt. körmendi telephelyén. A 2018 tavaszán megkezdett projekt összesen mintegy hétmilliárd forintból valósult meg, és egy egyedi kormánydöntés keretében megítélt, több mint egymilliárd forint értékű támogatásban részesült - tájékoztat közleményben a gyógyszeripari vállalat.
Lezajlott az MVM Edison nevű startup versenyének döntője, amelyen nyolc döntős csapat versenyzett több tízmilliós befektetésért. A versenyre rekord számú, több mint 260 pályamunka érkezett idén. Az „ötlet fázis” kategóriájának győztese egy autózás helyett kerékpározásra ösztönző applikáció, míg az „érettebb fázis” kategóriájának nyertese egy ipari validációs tesztek „Airbnb-jeként” szolgáló platform lett.
Izrael tartja a fenn a világ egyik legmodernebb és legütőképesebb hadseregét, az ország hadiipari termékei iránt pedig hatalmas a nemzetközi kereslet. Egy olyan országban sikerült ezt megvalósítani, amely szinte alig rendelkezik természeti erőforrásokkal és állandó fenyegetettségben működik, mégis volt rá példa, hogy Izrael hét ellenséges ország együttes támadását hárította el. Az izraeli haderő fejlettsége egyszerre magyarázható az állandó korszerűsítés szükségességével, a sikeres sorkatonai rendszerrel, a gazdaság kulcsfontosságú részét képező startup-kultúrával és a számottevő külföldi segítséggel.
Kína az utóbbi évtizedek gazdasági fejlődése után egyre inkább globális szereplővé akar válni. A célzott kínai gazdaságfejlesztő intézkedések eddig sikeresek voltak, a jól bevált modellek adoptálása helyett most viszont valami újat kell kitalálni. A népességnövekedés megállt, a bérek versenyképessége elolvadt, így Kínának a termelékenység terén kell nagyot alkotnia, ha el akarja kerülni a közepes jövedelem csapdáját. A kínai vezetők pontosan tudják, mivel érhetik ezt el: rengeteg erőforrást fektetnek célzott technológiai, infokommunikációs, mesterséges intelligencia és zöld infrastrukturális projektekbe. A pénz és az eltökéltség nem akadály, a meglévő tudás és az infrastruktúra annál inkább. Ha ezeket az (egyébként nagyon magas) akadályokat Kína átugorja, könnyen domináns technológiai iparnagyhatalommá válhat. A Fitch Solutions elemzésében azt vizsgálta, hogyan áll az ország ezen a téren.
A Nyugat és Kína közötti rivalizálás fokozódása várható a következő húsz évben, amelyet a katonai erőviszonyok változása, a demográfia, a technológiai verseny és a "kormányzati modellek közötti, egyre erősödő megosztottság" is táplál - hangsúlyozta friss jelentésében az amerikai hírszerző szolgálatokat összefogó Nemzeti Hírszerzési Tanács (NIC).
Az emberiség történelmében az eddigi legnagyobbnak számító díj célja az, hogy felkeltse az újítók figyelmét és ösztönözze őket olyan skálázható szén-dioxid-kivonási megoldások kifejlesztésére, amelyekkel sikeresen felvehető az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Az XPRIZE, amely globális vezető szerepet tölt be az emberiség előtt álló legnagyobb kihívások leküzdését célzó, ösztönző erejű versenyek tervezése és lebonyolítása terén, ma bejelentette, hogy Elon Musk és a The Musk Foundation (Musk Alapítvány) szponzorálásával szén-dioxid kivonási megoldások kifejlesztését célzó, 100 millió USA dolláros összdíjazású versenyt hirdet XPRIZE Carbon Removal néven.
Számos egyetemista már tanulmányai alatt részt vesz nagyvállalati projektekben vagy belevág saját ötletének megvalósításába. Ma már az sem ritka, hogy a végzősök saját innovációval és egy vállalkozással a “zsebükben” szereznek diplomát.
2020 a jelentős gazdasági visszaesésről szólt globálisan, ám ezzel párhuzamosan a technológiai fejlődés újabb lendületet vett. A kérdés, miszerint a technológiai újítások kiszorítják-e az élőmunka utáni keresletet, már évszázadok óta (az ipari forradalom óta) fennáll. Ennek a kérdésnek ad új keretet az aktuálisan zajló, immár negyedik ipari forradalom. Ám a jelenség kapcsán több további kérdés is felmerül: valóban technológiai innovációs korszakban élünk? Ha a változások ténylegesen végbemennek, az egységesen érinti az összes gazdasági ágazatot és az azokban foglalkoztatottakat? Mi a helyzet hazánkban?
A Parlament hamarosan tárgyalja azt a javaslatcsomagot, amely egy jelentős lépés lenne a magyar gazdaság körforgásos szemléletre való átterelésében. Már hónapok óta folynak a szakmai egyeztetések arról, hogy hogyan lehetne nagy arányban újrahasznosítani a keletkezett hulladékot, felszámolni az illegális lerakókat, illetve állami megbízásból rábízni a hulladékgazdálkodási feladatok egy részét egy koncessziós társaságra, aki vállalja, hogy az Unió által meghatározott, évekre lebontott célszámokat teljesíteni fogja. Az általános vita már lezajlott a javaslatcsomagról, a részletes tárgyalást követően pedig törvénybe is iktathatják az új szabályokat. Mindezekről kérdeztük Dr. Boros Anitát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát.
Számos új ötlet lengi körül az ingatlanpiacot, legtöbbjük digitalizációs alapokon igyekszik a fejlődés irányába terelni az ingatlanpiaci szereplőket. Ezek a proptech cégek hatalmas érdeklődést váltanak ki a befektetőkből világszerte, és még a 2020-as krízishelyzetben is inkább az igaz rájuk, hogy nem kiszáradnak, hanem megfulladnak a sok ötlettől. A KPMG Real Estate Innovation Overview 2020 kiadványa 600 ilyen céget gyűjtött össze a világ minden pontjáról, ebbe a listába 7 magyar proptech is belekerült, amiből 5 mutatkozott be a KPMG legutóbbi ingatlanos kerekasztal-beszélgetésén.
Jelentős ütést szenvedett el a magyar pénztári szektor tavasszal, a koronavírus mélyen belenyúlt a nyugdíjra gyűjtők zsebébe is. Az elmúlt fél évben a tőkepiacokon látott felívelés a nyugdíjpénztári kasszáknak is jót tett, de még így is van mit ledolgozni. Mostani cikkünkben összeszedtük, hogy a nagyobb pénztárak milyen teljesítményt tudnak felmutatni idén. Mint kiderült: egyetlen olyan portfólió van a listán, amely 15% feletti hozamnál jár, a többségük azonban eddig még nem tudta visszahozni az idei évi veszteségeket.
Mennyire állunk készen az önvezető autók közforgalomba való tömeges bevezetésére? A KPMG elemzői 30 országot találtak arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálják az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét. Magyarországnak az összesített ranglistán elért 25. helye azt jelenti, hogy a tempót ugyan nem mi diktáljuk, de fent vagyunk a térképen.
Hatalmas beruházásra készül a kínai Tencent technológiai óriásvállalat, hogy új technológiai infrastruktúrát fejlesszen ki a következő öt évben - adta hírül a kínai Hszinhua állami hírügynökség tulajdonában lévő Sanghaj Csengcsüen Pao (Shanghai Securities News) című lap kedden.
Rengetegszer előfordul, hogy egy futballmeccs vagy egy nagyobb koncert alatt túlterhelődnek a régiós mobilhálózatok, az 5G-nek és a felhőnek köszönhetően hamarosan ez a probléma a múlté lehet – írja a Wall Street Journal.
Lassú halál vár azokra a bankokra, amelyek nem digitalizálódnak, hiszen az olyan techóriások, mint az AliPay, a Facebook vagy a Google el fogják venni a kenyerüket. Aki életben akar maradni, példát kell, hogy vegyen a skandináv pénzintézetekről, melyek még időben felismerték a veszélyt és gyorsan, számos digitális megoldást implementálták. A kisebb fintecheknek viszont nincs túl sok esélyük, hiszen nem tudnak többet, mint egy bank - véli Daniel Döderlein, a digitális banki platformokkal foglalkozó Auka vezérigazgatója. A norvég szakemberrel budapesti látogatása során beszélgettünk.
Elképesztő gyorsasággal jelennek meg az új technológiai fejlesztések az ingatlanpiacon is, míg az elmúlt években az okosotthonok jelentettek nagy szenzációt, ma már a lakásokban használt okoseszközök a munkahelyekre és a szállodákba is átszivárogtak. A folyamatos fejlődéssel nem könnyű lépést tartani, de érdemes felkészültnek lenni, hogy ezáltal tudhassuk, hogy a megfelelő eszközökkel távolról kikapcsolhatjuk a fűtést a lakásunkban, egy applikáció segítségével útbaigazítást kaphatunk a munkahelyünkön egy adott iroda elhelyezkedéséről, vagy akár a saját telefonunkkal nyithatjuk ki a szálloda ajtaját egy nyaralás alatt. A cikk végén egy videóval bemutatjuk, hogyan is működik ez pontosan.
Ma délben megnyílt a korábban 5 nappal elhalasztott céges eszköz- és szoftverbeszerzési EU-pályázat, amelynek 17 milliárd forintos keretére várhatóan nagy lesz az érdeklődés, hiszen akár 50%-os vissza nem térítendő támogatás is elnyerhető.